Magazin

A múlt tisztelete – interjú Kameniczky Ákossal, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatójával

Bár a jelenlegi magyar buszgyártás csak halovány árnyéka egykori önmagának, kétségtelen, hogy kevés ország rendelkezik a méretéhez képest olyan szintű autóbuszos hagyományokkal, mint hazánk. Szerencsére az utóbbi években a magyarországi közlekedési vállalatok vezetése is elkezdte felismerni az iparági emlékek megőrzésének fontosságát, a korhűen felújított nosztalgiabuszok pedig mindenhol hatalmas népszerűségnek örvendenek. A Volánbusz az idei évben indította el saját értékmentési programját, melynek célja, hogy az elődvállalatok múltjának ikonikus járművei fennmaradhassanak az utókor számára. A kezdeményezéssel és a társaság ide vonatkozó jövőbeli terveivel kapcsolatban Kameniczky Ákost, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatóját kérdeztük.

Szakmai berkekben közismert, hogy Önnek személyes szívügye a veterán autóbuszok és a Volán-társaságokhoz köthető relikviák megőrzése. Honnan ered az utóbbi évtizedekben igencsak elhanyagolt terület iránti lelkesedése?

Nem csak az én szívügyem szerencsére. Az egész még évekkel ezelőtt kezdődött. Engem korábban is érdekelt az autóbuszos közlekedés, de ennek is leginkább a Volánbusz-specifikus része, a veterán buszokkal és járművekkel egyáltalán nem is foglalkoztam.

Aztán úgy hozta a sors, hogy megvásároltuk azt a bizonyos farost és – már magam sem emlékszem, hogy miért, de – a felújítási projekt valahogy nálam kötött ki. Én korábban sosem csináltam ilyet, de szerencsére volt két lelkes kollégám, akikkel lépésről lépésre haladtunk előre. Rengeteg falat kellett lebontani, hiszen a veterán körökben népszerű cserebere nem SAP-kompatibilis, ugyanakkor rengeteg új kapcsolatot szereztünk és kitapostuk az ilyen típusú felújítások útját is. És többször is kijelentettem, hogy soha többet nem foglalkozom veterán jármű felújításával!

Ezzel párhuzamosan a Volánbusz 2017-ben 90 éves lett, és megpróbáltuk a cég történetét röviden összefoglalni, feldolgozva a nálunk vagy a szakirodalomban lévő anyagokat. Így született Az Oktogontól a Népligetig c. kiadványunk. Sajnálattal kellett megállapítani, hogy úttörő munkát végeztünk, hiszen ilyen típusú képes összefoglalót még nem írtak a hazai autóbuszos közlekedésről. Irigykedve néztük a vasúti közlekedést, amelyről jobbnál jobb kiadványok születtek már.

Kameniczky Ákos elkötelezett a Volán-vállalatok múltjának ápolása mellett

Mindkét projektnél alapfilozófiánk volt, hogy vagy rendesen csináljuk és a legjobbak leszünk, vagy kár belekezdeni. Mind a busszal, mind a könyvvel számos sikert értünk el, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Számomra a faros által kiváltott reakciók voltak a legmeglepőbbek. Nyilván mi is igyekeztünk úgy végezni a felújítást, hogy a jármű tényleg kuriózum legyen, de a rendkívül pozitív fogadtatás nekem szokatlan volt. A busz érzelmeket vált ki az emberekből, és nemcsak az idősekből, de a fiatalokból is. Sokszor kellemetlen is, hogy amikor meghívnak minket mellékszereplőként vagy afféle „egy a sok közül” résztvevőnek egy-egy kiállításra, mindig átvesszük a főszerepet.

És itt nagyjából vége is lenne a történetnek, ha nem következett volna be a regionális közlekedési központok integrációja.

Tavaly nyáron, ahogy jártuk az országot, felkerestük és kicsit tüzetesebben átnéztük az egyes telephelyeket. Bár ismertük a veterán járművek többségét, de így egyben talán nekünk állt először össze az a nosztalgiaflotta, melyet a jogelődök őriztek, nem beszélve a rengeteg fényképről, relikviáról és a hozzájuk tartozó történetekről!

Az integráció célja a hatékonyság javítása, a költségek optimalizálása, a korábbi infrastruktúra átgondolása, átalakítása, mely ugyanakkor költözést, a több évtizedes dokumentumok selejtezését is jelenti. Mindannyian átéltük már, hogy nem férünk el a szekrényekben, ezért megszabadulunk az adott pillanatban legfeleslegesebbnek tűnő kacatoktól, papíroktól. Aztán eltelik 10-20 év és rájövünk, hogy mégis hiányzik a nagyi csokis sütijének a receptje, és már nincs lehetőség az eredeti állapot helyreállítására.

Ezen mozaikokból állt össze lépésről lépésre az a kép, hogy ezzel az egész, hatalmas, kissé megfoghatatlannak tűnő, ugyanakkor rendkívül izgalmas csomaggal tudatosan kellene foglalkozni, felismerve egyúttal azt is, hogy ez az utolsó pillanat, amikor erre még van lehetőség.

Miért tartja fontosnak a volános értékek megőrzésének ügyét?

A több, mint 90 éves cégtörténet nem egyedülálló, ugyanakkor – ahogy egy ruhákkal foglalkozó vállalkozásnál is visszaköszön a kor divatja az egyes modelleken – egy közlekedési vállalat mindig, mindenhol ott van a háttérben, csendesen kiszolgálva a mindenkori társadalmi, gazdasági fejlődést vagy érdekeket. Ha nézegetjük a régi fényképeket, nemcsak mindegyiken van egy-egy autóbusz, de mögöttük kirajzolódik – esetünkben elsősorban a vidéki – Magyarország múltja, az, hogy az elmúlt 90 évben a járműgyártás, a település-, illetve városfejlődés, az öltözködés, maga az utazás milyen változásokon ment keresztül.

Egyesült erővel: a Volán-vállalatok összevonásával a jogelőd társaságok nosztalgiajárművei is az egységes Volánbusz kezelésébe kerültek

És ha már változás… a történelmünk azt mutatja, hogy egyetlen biztos dolog van az életünkben, a változás, az alkalmazkodás a folyamatosan változó igényekhez. Mindig halljuk, hogy „Bezzeg a régi szép időkben, mennyivel jobb volt…” – persze, így utólag már mindig könnyű mondani, de emellett látjuk azt is, sőt sokan átélték, átéltük, hogy 10-20-30 éve egy akkori elvárásnak kellett megfelelnünk, ma pedig egy teljesen másiknak.

Az értékek megőrzése kicsit olyan, mint a kályha, amihez mindig vissza lehet térni, büszkeséget, tartást ad a mindennapokhoz, de segít elfogadni a változásokat is, hiszen pontosan beazonosítható, hogy milyen irányba haladunk.

Hogyan indult el a Volánbusz Zrt.-n belül az idén meghirdetett értékmentési program?

Könnyen és nehezen. Mint említettem, az integráció előkészítésekor már megfogalmazódott bennem, hogy ezzel tudatosan kell foglalkozni, ráadásul minél előbb neki kell állni, ugyanakkor ez egy olyan önként vállalt feladat, melyet munkaidőn kívül bármikor lehet végezni, ha idő és kapacitás van rá. A lelkesedés sokszor átlendít a holtpontokon; pont egy éve sikerült összerakni egy anyagot a nosztalgiajárműveinkről és bemutatni a Volánbusz menedzsmentje számára, illetve megfogalmazni az értékmentés fontosságát, irányait. Rendkívüli örömmel tölt el, hogy az értékmentést dr. Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató úr is maximálisan támogatja, segíti.

Épül-szépül a Kapos Volántól megörökölt sötétzöld Ikarus 55 Lux autóbusz

A dolgos hétköznapokon persze aprópénzre kellett váltani az elveket, és jött a pandémia is, melynek kezelése értelemszerűen felülírt minden korábbi elképzelést.

A nyár elején jutottunk el odáig, hogy elkezdtük felmérni a járműveket. Nemcsak a veterán autóbuszokat vettük számba, de a teljes állományt átvizsgálva próbáltuk meghatározni azokat a buszokat, teherautókat vagy épp autómentőket, melyeket szeretnénk az utókor számára megőrizni. Két célt fogalmaztunk meg: egyrészről a kaposvári – zöld – faros felújítását, másrészről azt, hogy a mozdítható, de szabad ég alatt tárolt autóbuszok fedél alá kerüljenek. A megújult faros a nyár végére elkészült, ősszel már számos programon részt vett, míg több járművet a társaság hatvani telephelyére vittünk.

Emellett most jutottunk el odáig, hogy a vállalaton belül megkezdődjön a kutatómunka, hiszen rengetegen vannak, akik féltve őriznek tárgyakat az utókornak a fiókjuk mélyén. Remélem, hogy ezek a relikviák – melyek azért mégiscsak a vállalat tulajdonát képezik – elő fognak kerülni. A napokban adtuk ki hírlevélben, illetve a vállalat belső magazinjában azt a felhívást, melyben kérjük a kollégák segítségét az emlékek összegyűjtésében. Már több komplett céges archívumot kaptunk, nagyon nagy feladat lesz ennek a feldolgozása, a tényleges értékek kiemelése – ez nyilván nem azt jelenti, hogy a többit kidobjuk, hanem azt, hogy nem mindent mutatunk be, de minden kutathatóvá válik.

A kultikus „faros” az értékmentési program keretében felújított első nosztalgiajármű

Összegezve, az egész értékmentést úgy kell elképzelni, mintha én lennék a rendezője a Discovery csatornán korábban futó sorozatoknak, és a Los Angeles-i zálogosok, a padláson meg a sufnikban kutatók, illetve a bármit felújítók „három az egyben” változatát forgatnánk.

A közelmúltban több, magas eszmei értékkel bíró Ikarus autóbusz – egy tolócsuklós Ikarus 284-es, a típuscsalád kétszázezredik példányaként legyártott Ikarus 280-as, a néhai Pannon Volán egyik nagy becsben tartott Ikarus EAG E98-as turistabusza, vagy éppen a szintén pécsi kötődésű emeletes MÁVAUT-Ikarus 556-os – is bekerült társaság leendő nosztalgiabuszai közé. Ezek közül melyiket láthatjuk először restaurált állapotban?

Az idei és a jövő évi felújítások tekintetében kis változás történt, hiszen úgy hozta a sors, hogy visszakerült hozzánk az első hazai gyártású emeletes autóbusz, legalábbis, ami maradt belőle, és úgy döntöttünk, hogy ennek mindenképpen prioritást kell élveznie, hiszen ez egy olyan unikális jármű, mely a MÁVAUT műhelyének csúcsterméke volt. Mivel azért a mi költségvetésünk is szűkös, és jól láthatóak a határai, további felújításba addig nem szeretnénk belekezdeni, amíg nem látjuk ennek a végét. Itt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy Zalaegerszegen egy rendkívül jó, csillogó szemű és lelkes csapat kezdte meg az emeletes felújítását.

Mi alapján választják ki a programba bekerülő autóbuszokat? Milyen típusokra számíthatunk a későbbiekben?

A jelenlegi teljes flottában eddig körülbelül 50 darab járművet találtunk megmentésre érdemesnek. Nagyon sokat beszélgetünk, vitatkozunk egymással, hogy melyikkel érdemes foglalkozni, melyikkel nem. 20-30 év használat után már szinte minden jármű családtagnak számít, mindegyik egyedivé válik, nehéz róluk lemondani. De – és talán ez az értékmentés egyik legnehezebb része – próbálom kicsit külsős szemmel is nézni a programot, és valljuk be, attól, hogy egy csuklós bal hátsó felső helyzetjelzőjének a csavarja másmilyen, mint a többié, nem lesz egyedi az autóbusz, illetve egyedi, csak ez néhány elvakult rajongón kívül vélhetően senkit sem érdekel. Próbáljuk megtalálni az egészséges egyensúlyt a gyakori, a népszerű, illetve az ipartörténeti és a cégtörténeti szempontból érdekes közlekedési eszközök között.

Balra az egykori Vértes Volán korábban restaurált Ikarus 266-osa, jobbra az Ikarus 200-as sorozat kétszázezredik példányaként legyártott, győri eredetű 280-as

Pont a héten készült el az a lista, amely azt mutatja: ezek közül melyik járműveket szeretnénk teljesen működőképesre elkészíteni, és melyek azok, amelyeknél csak esztétikai ráncfelvarrást tervezünk.

Néhány ilyen jármű, a teljesség igénye nélkül: autentikus, „papagáj” festésű Ikarus 250-es és 350-es; az Ikarus Egyedi típusai közül: E94, 395/E95 és 397 típusú autóbuszok; az Ikarus 400-as típuscsaládjának ikonikus darabjai; az Ikarus utolsó távolsági autóbusza, a 955-ös; továbbá olyan belszolgálati járművek, mint a Rába és az IFA típusú vontatók, Robur és ZIL tehergépkocsik és Dutra traktorok.

A buszok felújítása teljes egészében házon belül zajlik, vagy vannak külső partnereik?

Törekszünk arra, hogy lehetőség szerint saját szakembereink végezzék el a feladatokat, ugyanakkor számunkra a közszolgáltatás egyértelmű prioritást jelent, így akár kapacitás, akár egyes speciális munkafolyamatok tekintetében – melyekben nem vagyunk felkészültek – elképzelhető külsős partnerek bevonása.

Van esélye annak, hogy a jövőben létrejön egy Volánbusz-múzeum, ahol a veteránjármű-találkozókon kívül is megtekinthető lesz a gyűjtemény?

Veterán körökben nyílt titok, hogy szeretnénk a hatvani telephelyünk egy részét látványgarázsnak átalakítani, ahol az összegyűjtött járművek, relikviák, fényképek tematikus bemutatását tervezzük, ugyanakkor ez a projekt nemhogy gyerekcipőben nem jár, de még a cipőboltot sem találtuk meg. Az elképzelések már megvannak, jelenleg a költségeket kalkuláljuk, majd nekilátunk forrásokat keresni a megvalósításra. Sokan gondolják, hogy nagyvállalatként nekünk ez könnyebb, de nem, nem rendelkezünk végtelen forrásokkal.

A járműkedvelő magánszemélyek közül is sokan játszanak egy-egy autóbusz felújításának gondolatával. Nagyságrendileg mekkora összeget emészt fel egy veterán vagy youngtimer korú típus korhű restaurálása?

Maga az értékmentés, a nosztalgia-, illetve veterán járművek üzemeltetése nem megtérülő beruházás, legalábbis nem a jegyárakban térül meg, hanem inkább a hírnévben, az elismertségben.

Összehasonlíthatatlan egy nagyvállalati felújítás, ahol minden egyes csavart, munkaórát az adott rendszámra könyvelünk (még akkor is, ha épp nincs), minden beszerzést dokumentálni kell, nincsenek kiskapuk és „okos megoldások”.

De mi a felújítás célja? Szerintem érdemes erről is néhány szót ejteni. Egyrészről lehet mondani, hogy van, aki horgászik, és van, aki a kertben molyol egy autóbuszon, mindkettő viszi a pénzt. De ha elkészül az autóbusz, akkor mi lesz vele? Évi két-három alkalommal kihozzák a garázsból egy-egy kiállításra és megszakad a felújító szíve, ha valaki koszos cipővel felszáll rá?

Eredeti pompájában a FAROS-1 utastere – a felújítás a legapróbb részletekre is kiterjedt

Mikor mi arról beszélgetünk, hogy melyik autóbuszt válasszuk ki, akkor mindig felmerül a kérdés: Magyarországon van nagyjából tizenöt faros autóbusz – ebből, szerénytelenség nélkül állíthatom, a VOL-066 a legszebb -, de van hozzáadott értéke, ha valaki csinál egy tizenhatodikat? Ugyanezt látom a 200-as sorozat esetében is, hiszen a Volánbusz előttünk álló járműbeszerzéseivel ezek döntő többsége selejtezhetővé válik. Most rengetegen vannak, akik szeretnének egyet felújítani, amíg van busz is, alkatrész is, szaktudás is. Kérdés, hogy érdemes-e belevágni. Hiszen – rengeteg idő és pénz ráfordításával – biztos, hogy igényes és gyönyörű darabok fognak születni, de a befektetés semmiképp nem fog megtérülni.

Ezek az élet nagy kérdései, de ha valakit beszippant ez a veterános közeg, a lelkes, azonos értékeket képviselő barátok, partnerek sokasága, nagyon nehéz ellenállni a csábításnak.

Köszönjük az interjút, és további sikeres munkát kívánunk!

Fotók: Volánbusz Zrt.

Címkék