Bemutatkozott a Volánbusz újjászületett MÁVAUT-Ikarus 556-os emeletes busza

Több mint kéttucatnyi veterán autóbusz várta ma az érdeklődőket Hatvanban, a Volánbusz Zrt. hagyományteremtőnek szánt Retró Napján. A seregszemle fő attrakciója egyértelműen a magyar mérnökök tervei alapján, mindössze egyetlen példányban készült emeletes MÁVAUT-Ikarus 556-os volt, amely ma már a társaság páratlan nosztalgiaflottájának egyik legimpozánsabb darabja. Az 1968-ban épült járművet, amely egykor a MÁVAUT műhelyének csúcsterméke volt, alapos és aprólékos munkával járó hosszas restaurálás után most először láthatta újjászületett állapotában a nagyközönség. A Volánbusz ezen kívül valóságos járműparádéval, valamint céges relikviákat felvonultató tárlattal, könyvbemutatóval és író-olvasó találkozóval is készült a mai napra.

A most először megrendezett esemény igazi különlegességet jelentett a hazai autóbusz-rajongók számára, mivel a rendhagyó összejövetelen a Volánbusz egyszerre állította ki páratlan nosztalgiaflottájának legikonikusabb és legpatinásabb darabjait. A repertoár legrégebbi autóbusza cím egy 1954-es évjáratú Ikarus 30-asnak jutott, amely a világhírű magyar buszgyártó első, már Ikarus név alatt gyártott típusa volt. Természetesen nem hiányozhattak a sorból a legendás „farosok”, vagyis az Ikarus 55/66 típuspár tagjai sem: ugyancsak helyet kapott a kiállított járművek között a Volánbusz 1969-ben készített Ikarus 55.52-es nosztalgiabusza is – ez a jellegzetes jármű annak idején a német piacon, a volt NDK-ban különösen nagy népszerűségnek örvendett. Sötétzöld fényezésű társát, a napjainkban FAROS-1 rendszámmal közlekedő, 1967-ben gyártott Ikarus 55.21 Lux nosztalgiabuszt a közúti közösségi közlekedés hazai kedvelőinek már aligha kell bemutatni, a nap igazi szenzációjának pedig a kétségkívül a frissen elkészült MÁVAUT-Ikarus 556-os városi emeletes nosztalgiabusz számított.

A különleges jármű életpályája, amint az lenni szokott, jócskán bővelkedett a fordulatokban. Még hatvanas évek második felében merült fel szakmai körökben, illetve az autóbusz későbbi megrendelője, az Autóközlekedési Tröszt döntéshozóiban, hogy ha Londonban és Berlinben közlekedhetnek városi emeletes autóbuszok, akkor a magyar fővárosnak is kell ilyen. Az Ikarus azonban akkoriban még csak hasonló típust sem gyártott, így „különutas” megoldáshoz kellett folyamodni. A két lépcsőházas emeletes autóbusz végül két hagyományos, eredetileg Budapesten szolgált egyszintes Ikarus 556-os összeépítéséből, a MÁVAUT Műszaki Fejlesztési Osztályának tervei alapján született meg a MÁVAUT Béke téri karosszériaüzemében, 1968-ban – megépítése hat hónapot vett igénybe a hatvanas évek végének technológiájával. Számos érdekességének egyike, hogy a felső szintet oldható kötéssel kapcsolták az alsó kocsitesthez. Az elkészült jármű 4,24 méter magas lett, ami meghaladta a közúti járművekre Magyarországon érvényes magassági limitet – ez egyébként a mai napig így van, a hazai jogszabályok ugyanis ezt 4 méterben korlátozzák, ezért a busz csak külön útvonalengedéllyel közlekedhet.

Hamar kiderült, hogy emeletes koncepció Budapesten nem válik be, így a jármű már 1969-től Pécsen szolgált tovább. A műszaki problémák azonban nem kerülték el, így 1977-ben selejtezték, majd az ezt követő évben a balatonvilágosi Volán-üdülőbe került, ahol a továbbiakban presszóként és lángosozóként funkcionált, télen-nyáron a szabad ég alatt állva. Ez a fajta felhasználás – amint az várható volt – nem tett jót a busz külső-belső állapotának, így 1982-ben a hírhedt ceglédi bontóban kötött ki, azonban minden bizonnyal egyedi jellegének köszönhetően, csodával határos módon megmenekült a szétvágástól. A leromlott állapotú emeletes később magánkézbe került, ezzel fennmaradása többé-kevésbé biztosítottá vált. Többszöri tulajdonosváltás után végül másfél évvel ezelőtt tért vissza a Volánbusz gondozásába a társaság 2020-ban elindított értékmegőrző programjának részeként, hosszú évtizedek után valós esélyt kapva így a megújulásra. Az unikális busz történetének további részletei iránt érdeklődő olvasóink számára ezt a cikkünket ajánljuk.

A Volánbusz zalaegerszegi telephelyén csodálatosan restaurált emeletes közel másfél éves munka eredményét tükrözi. Az elmúlt évtizedek korróziós pusztítása miatt szinte a teljes vázat ki kellett cserélni, így a buszt szinte a nulláról kellett újjáépíteni – nem véletlen, hogy a bemutató alkalmából tartott ünnepi beszédében dr. Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató ementáli sajthoz, Kameniczky Ákos forgalmi és kereskedelmi főigazgató pedig rozsdaboglyához hasonlította a jármű 2020 decemberi állapotát. A sokat látott emeletes a felújítás során új lemezelést kapott és visszanyerte a MÁVAUT eredeti szürke-krémfehér sávos fényezését, hamarosan pedig a hatvanas évek hangulatát megidéző színes reklámok is visszakerülnek a karosszériára a kultikus Volán-csiga társaságában. A szakemberek a belső tér kialakításakor is törekedtek a gyártáskori, vagy legalább ahhoz közeli állapotok visszaállítására, valamint a lehető legtöbb eredeti alkatrész beépítésére. Az autóbusz padlója alá eredetileg egy kísérleti erőforrás, a JÁFI által fejlesztett, megbízhatatlanságáról elhíresült Csepel P-619 típusú hathengeres, 9,5 literes, 180 lóerős dízelmotor került – ez ma már múzeumi darab, így a felújítás során helyette egy megbízhatóbb és korszerűbb, egyszersmind jóval elterjedtebbnek számító 180 lóerős (133 kW) Rába D10 motort építettek be, 6+1 fokozatú ZF S6-90U-002 váltó társaságában. A jármű pécsi üzemeltetését végigkísérték a mellső futóművel kapcsolatos problémák, annak korlátozott terhelhetősége miatt, így a busz a restauráláskor a későbbi Ikarus 200-as típuscsalád némileg módosított futóműveit (elöl LiAZ, hátul Rába), illetve kormányművét kapta meg. A megszépült emeletes csütörtök este saját lábon tette meg a Zalaegerszegtől Hatvanig vezető utat, ennek során elérte a 80 km/h sebességet is – igaz, ez az eredeti motorral aligha sikerülhetett volna.

Az autóbusz teljes villamos rendszerét is újra kellett alkotni, ehhez a társaság szakemberei a 200-as szériával szerzett évtizedes tapasztalatokat használták fel, és próbáltak minden olyan eredeti funkciót pótolni, amely a korábbi autóbuszban is működött. Ilyen például a hátsó lépcsőház alatti kalauzfülkénél található, a maga idejében rendkívül modernnek számító foglalásjelző berendezés is, ami az emeleti utasülésekbe épített érzékelők segítségével jelzi, hogy az ottani ülések közül még hány szabad – a felső szinten ugyanis csak ülő utasokat lehet szállítani a korlátozott belmagasság, de legfőképpen a busz magasan lévő súlypontja miatt.

A rendezvény megnyitóján dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kijelentette:

Az autóbuszos személyszállítást bonyolító Volán-társaságok több évtizedes története olyan, mint egy kalandokkal teli utazás, erre a Hatvanban kiállított járművek is ékes bizonyítékul szolgálnak. Fénykorukban a nemzetközi autóbuszjáratok Barcelonától Isztambulig, Stockholmtól Athénig rótták az utakat, de a Volán-teherautók is bármerre előfordulhattak Líbiától – Algérián és Irakon át – Kazahsztánig Az elmúlt évtizedben több szervezeti változás is történt, aminek eredményeként 2019-ben létrejött a Volánbusz, hazánk és Európa egyik legnagyobb közúti közösségi közlekedési szolgáltatója: jelenleg több mint 10 ezer autóbusz-vezető hatezer járművel szállítja az utasokat. A Volánbusz 2018-ban elindított jármű-fiatalítási programjának köszönhetően – a 2021 végéig lezárt beszerzések révén – csaknem 1800 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további 1000 új – köztük elektromos és sűrített földgázzal üzemelő – jármű beszerzését tervezi. Ennek eredményeként az év végéig a teljes autóbusz-állomány 45%-a megújulhat, és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.

Kameniczky Ákos, a vállalat forgalmi és kereskedelmi főigazgatója elmondta:

A közlekedési központok és a Volánbusz integrációja során vetődött fel a gondolat, hogy a 15 megmentett vagy felújításra váró autóbuszt egy nosztalgiaflotta részeként lenne célszerű kezelni. A jármű-rekonstrukciós programnak köszönhetően a másfél ezres Ikarus állományt kiváltjuk a napi forgalomból, de kiválasztjuk közülük az utókor számára megmentendő autóbuszokat. Jelenleg mintegy 50 olyan jármű szerepel az értékmentési programban, amely valamilyen szempontból – akár egyedisége, akár mindennapisága miatt – megőrzésre érdemes. Ez elsősorban autóbuszokat jelent, de teherautó, tűzoltó kisbusz, vontató, traktor vagy kiszolgáló jármű egyaránt szerepel az értékmentési programban. A jármű-fiatalítás másik hozadéka, hogy a ’60-as, ’70-es években épült műszaki telephelyekre ma már más formában van szükség, mint 50-60 évvel ezelőtt. Adta magát a gondolat, hogy a járműjavítási feladatok alól mentesült hatvani telephely egy olyan látványgarázs legyen, ahol a kiállított járműveken túl relikviákat, fényképeket, Volánokhoz köthető érdekességeket is be lehet majd mutatni a későbbiekben.

Annak sem kell lemondania az újjászületett MÁVAUT-Ikarus 556-ossal való találkozásról, aki esetleg nem tudott részt venni a mai retrónapon – az öreg emeletes busz a tervek szerint részt vesz a május 7-én, azaz jövő szombaton Tapolcán tartandó nemzetközi Ikarus-találkozón, valamint a május 27. és 29. között esedékes budapesti Auto-Motor Tuning Show-n is. Ezt követően visszakerül a társaság zalaegerszegi járműfenntartási üzeméhez – itt történik majd meg a forgalomba helyezése, várhatóan ősztől pedig már utasok szállítására is alkalmas lesz nosztalgiajáratként.

A múlt jövője biztosított

A nap fénypontját jelentő veterán emeletes busz mellett a rendezvényen felsorakozott a Volánbusz már korábban felújított, vagy megőrzésre félretett nosztalgiabuszainak egyre népesebb gyűjteménye is, bizonyítva, hogy a társaság jelenlegi vezetése valóban komolyan veszi az értékmentést. Bár a buszok némelyike még meglehetősen viharvert állapotban várja, hogy sorra kerüljön a programban, az mindenképpen megnyugvással tölthet el minden buszrajongót, hogy a kincset érő járművek jó kezekben vannak és nem csak a felkészült szakembergárda, hanem a minőségi restauráláshoz elengedhetetlen anyagi háttér is biztosított. Terjedelmi okokból itt most csak röviden, felsorolás jelleggel, a teljesség igénye nélkül ismertetjük az eseményen résztvevő buszokat, amelyek részletesebb történetét terveink szerint hamarosan egy különálló, exkluzív cikkben mutatjuk majd be.

A legendás Ikarus 200-as típuscsaládból már több nosztalgiapéldány is szolgál a Volánbusznál – közülük egy 260-as és egy 266-os is megtekinthető volt -, de kimondottan érdekes járművek felújítása várható a későbbiekben is: láthattuk például a helyszínen a kétszázezredik 200-as sorozatú Ikarus autóbuszt, az egykori CCP-293 rendszámú ex-győri 280-ast, a korábban általunk is megénekelt kuvaiti kivitelű 263-ast, illetve a rövid életű Alfa típuscsalád képviseletében egy 253-ast is, de van megőrzésre kijelölt darab az örökzöld 250-es, 256-os és 260-as modellekből is.

A kifinomult formavilágú 300-as távolsági-turista típuscsalád sem tűnik el nyomtalanul a Volánbusz flottájából: egy, az utolsó éveiben oktatóbuszként használt Ikarus 350-es, valamint egy Csepel alvázra épített Ikarus 396-os is a hatvani telephelyen várja már, hogy hozzáértő kezek munkájának eredményeként újra eredeti fényében tündökölhessen.

Szinte itt van a csuklós Ikarus 435-ös első prototípusainak egyike (az egykori DUA-460 rendszámú kocsi), valamint az egyik legutolsó, 2001-ben gyártott Ikarus 415-ös is, mintegy keretbe foglalva a többre hivatott városi-elővárosi típuscsalád történetét. Szintén igazi kuriózumnak számít az eredetileg háromajtós 480-as demóbusz, amely repülőtéri belszolgálati járműből lett később menetrend szerinti forgalomban használt kétajtós helyközi busz – ebben a minőségében egyébként Hatvan környékén is járt egy ideig.

Nehéz elhinni, de már a 400-as sorozat alacsonypadlós típusai is bőven youngtimer korba léptek, így esetükben is felmerül a muzeális célokra történő megőrzés kérdésköre. A Volánbusz ezt felismerve mindjárt három kocsit is gondjaiba vett: egy egészen a közelmúltig Győrben szolgált 412-es mellett a csuklós 417-esből két példány is bekerült az értékmentési programba. Az 1994-ből származó prototípus a magyar buszgyártás egésze szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír (lévén, hogy ez a legelső magyar gyártmányú teljes hosszban alacsonypadlós csuklós autóbusz), de az eredetileg Drezda számára gyártott, facelift homlok- és hátfallal rendelkező színházpadlós társa is szakmai ínyencségnek számít – ez utóbbi busz ugyancsak Győrben közlekedett korábban.

Lassan végleg kikopnak az utakról az ezredforduló környékén gyártott Classic sorozat tagjai is, de két különösen értékes példány, egész pontosan a prototípus C80-as csuklós, valamint az egyetlen C60-as már biztosan jó kezekben tölti nyugdíjas éveit. Utóbbi modellből ez az egy példány készült gyárilag is Classic elemekkel – a többi hasonló megjelenésű autóbusz valójában utólagosan átépített 260-as, amit az tett lehetővé, hogy az Ikarus annak idején utángyártott „tuningkészletként” is elérhetővé tette a Classic karosszériaelemeket.

Az 1989-ben különvált Ikarus Egyedi Autóbuszgyár, azaz röviden Ikarus EAG típusaiból is biztosan maradnak hírmondók a Volánbusz kötelékében az utókor számára: egy klasszikus papagáj-festésű, eredetileg is a Volánbusznál szolgált Ikarus EAG E95-ös, egy nemrég felújított E94G csuklós, valamint egy E98-as turistabusz társaságában a hatvani telephelyen őrzik a híres „aranybuszt”, az E94 ráncfelvarrott kivitelének balkormányos prototípusát is, amely annak idején a 2001-es Busworld kiállításon képviselte a magyar gyártót a belgiumi Kortrijkban. És bizony a rendszerváltás után is készült magyar emeletes autóbusz: az Ikarus EAG zászlóshajójának számító E99-esből 1995 és 2003 között mindössze 17 darabot gyártottak – most ebből a típusból is kiállított egy Kisalföld Volános eredetű példányt a társaság.

A felsoroltakon kívül számos további érdekesség színesítette még a felhozatalt, például a NABI Sirius mindössze egyetlen példányban gyártott helyközi változata, a szintén egyedi darabnak számító, retro formavilágú Ikarus 955-ös távolsági autóbusz, valamint a Volánbusz járműszimulátorral kiegészített toborzóbusza is. A rendezvényen kiállított járművek által felelevenített autóbusz-történelmet a látogatók – a „Mindenki egyért! Egy mindenkiért!” című könyv formájában – akár haza is vihették. Az egész napos esemény a múlt esztendő végén napvilágot látott képes Volán(busz)történelem szerzőinek részvételével megtartott „író-olvasó találkozó” dedikálással zárult.