Újabb Ikarus Egyedi autóbusszal gyarapodott a Közlekedési Múzeum gyűjteménye

A felépítmény kialakítását tekintve az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár egyik legérdekesebb típusa volt a „másfélemeletesnek” hívott Ikarus EAG 397-es, amely sajátos felépítése ellenére műszaki szempontból valójában a jóval hétköznapibb 396-os típus leszármazottja. A hosszú távú utazásokhoz szánt, elegáns modell a Ikarus EAG számos más termékéhez hasonlóan díjnyertes formavilággal büszkélkedhet: megalkotói 1993-ban Formatervezési Nívódíjat vehettek át, majd egy évvel később a típus a Plovdivi Nemzetközi Vásár nagydíját is elnyerte. Ebből a különleges járműből vásárolt most meg egy példányt megőrzésre a Közlekedési Múzeum, így a magyar buszgyártás sikerekben bővelkedő múltjának egy újabb érdekes színfoltja marad fenn az utókor számára.

Részlet a típus gyári prospektusából – 397 helyett itt már E97 típusjelzéssel szerepel a busz

Miután az Egyedi Gyáregységből 1989. január 1-jével létrejött az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft., a termelés gerincét pár évig még az alvázas felépítésű Ikarus 396-os típus tette ki. Ez a modell kiemelkedő karriert futott be, amiben jelentős szerepet játszott Torma Lajos, az Egyedi néhai legendás főtervezője is. A konstrukció sikerét bizonyítja, hogy az Egyedi szempontjából kulcsfontosságú svéd megrendelők a bemutatás után már csak 300-as karosszériájú autóbuszt rendeltek. Miközben az anyacég 300-as családjába tartozó önhordó autóbuszok messze nem értek el akkora eladási darabszámokat, mint az alvázas változatok, a 396-os széria különféle kiviteleinek nyugat-európai sikere volt a garancia arra, hogy az Egyedi Gyáregység a komoly veszteségeket elszenvedő anyavállalatól függetlenül is megállja a helyét – ez a típus adta ugyanis az Ikarus EAG későbbi saját típuscsaládjának alapját. Az Ikarus Egyedi nagy figyelmet fordított a 396-osból levezethető típusok kifejlesztésére. Ezek egyike volt mai főszereplőnk, az Ikarus EAG 397 SHD modell, amely úttörőnek számított a maga kategóriájában, és alapjául szolgált az 1995-ben piacra dobott Ikarus EAG E99-es emeletes autóbusznak is.

Egy korai, török megrendelésre épült 397-es az Ikarus Egyedi udvarán 1993-ban

Az Ikarus EAG 397-es típus az újonnan alakult Ikarus Egyedi Autóbuszgyár első teljesen önálló fejlesztésű terméke volt, amelyet a kilencvenes évek legelején álmodtak papírra a gyár mérnökei. A típusjelzésben szereplő SHD kiegészítés a Super High Decker, azaz „szupermagas padlószintű” kifejezésre utal. A magyar buszok között újszerű felépítéssel rendelkező típus 1992-ben került gyártásba, és első, Scania K113 TLA alvázas, kereken 12 méter hosszú szériapéldányai 397.00 típusjelzéssel a gyár török kisebbségi tulajdonosa, a Ba-TRANS megrendelésére épültek.

A török megrendelések különlegessége az volt, hogy a járművek CBU (Completely Built Unit) kivitelben, magas készültségi fokon kerültek kiszállításra. A belső kiszerelés már Törökországban történt

Az alapkivitelnél 750 mm-el hosszabb, 397.20 jelű altípusból összesen 10 darab épült ugyancsak Scania K113 TLA alvázra, eredetileg szintén török megrendelésre, ám ebből a szériából végül csupán egyetlen példány került ki Törökországba 1993-ban. A maradék kilenc jármű leszállítását a kisebbségi tulajdonos pénzügyi problémák miatt visszamondta, így a már megépült autóbuszok itthon maradtak. Beülésezésük után egy darab Csehországba, három darab Finnországba, a fennmaradó öt kocsi pedig a hazai Volán vállalatok részére lett értékesítve. A gyártó filozófiájának megfelelően a különböző vevői igényekhez igazodva a 397-est 1993-tól kezdve már Rába B272.54-305 alvázon, 370 lóerős (272 kW) MAN D2866 LOH 07 motorral is kínálták. A 397.05 jelzésű, 12 méter hosszú Rába alvázas kivitelből végül a Scania főegységekkel szerelt változatnál lényegesen kevesebb, összesen 11 darab készült 1993 és 1994 között, ezek közül kettő Görögországba, egy kocsi pedig Németországba került.

Az alábbi gyári videofelvételen a típus Rába alvázas prototípusa, a DUY-806 forgalmi rendszámú kocsi látható eredeti gyári pompájában. A busz később GRAND-2 rendszámmal a Grand Tours Kft. flottájában szolgált.

Lényeges eltérés a későbbi Ikarus EAG E99-eshez képest, hogy a 397-es esetében az alsó szint nem volt átjárható. Az utasülések döntő többsége a felső szinten helyezkedett el (itt 50, illetve 54 fő foglalhatott helyet a jármű hosszától függően), míg alul egy hatszemélyes „tárgyaló” helyiség, konyha, toalett, valamint hatalmas, 10,4 köbméteres csomagtér állt az utasok rendelkezésére, de itt kapott helyet a hálófülke is. A 397-es gyártásával a nagyobb utaskapacitású, teljes értékű emeletes E99-es 1995-ös piaci megjelenése után gyakorlatilag leálltak, 1996 után már nem is érkezett újabb megrendelés a típusra. A gyártó termékpalettáján hivatalosan 2000-ig szerepelt a „másfélemeletes” modell, ekkor már E97 típusjelzéssel, Scania K124 EB, illetve Rába B294.54 önjáró alvázakon. A különleges járműből végül összesen 47 darab készült Scania és Rába alvázakra.

A Közlekedési Múzeum tulajdonába került autóbusz Vági Gyula felvételén 2017-ben

A most a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe került példány – a legmagasabb, 36-os VIN-számú Scania alvázas, Ikarus 397.20 kivitelű autóbusz – a már említett 1993-as törökországi exportra készült kocsik közül való, amelyeket a török megrendelő igényeinek megfelelően eredetileg befejezetlen belső utastérrel gyártottak, hogy azokon a helyi üzemeltetők fejezzék be a munkálatokat. Az üzlet meghiúsulása miatt itthon maradt autóbuszt 1996-ban már készre szerelt beltérrel értékesítették a Vértes Volán részére, ahol a 2000-es évek elején jellemzően külföldi turistautakon, majd később hazai távolsági járatokon közlekedett egészen forgalomból történő 2018-as kivonásáig, utolsó éveiben már a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ égisze alatt. Eredeti rendszáma GBG-520 volt, később, 2006-tól FLG-050 forgalmi azonosítóval közlekedett.

Címlapfotó: Közlekedési Múzeum. A külön nem megjelölt fényképek az Ikarus EAG archívumából származnak.