Visszapillantó

Huszonöt éve adták át az ENSZ egykori Ikarus EAG 395-öseit

1995-ben Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepére, március 15-ére időzítve adták át azt az öt darab Scania alvázra szerelt Ikarus EAG 395-ös autóbuszt, amelyeket az ENSZ megrendelésére készített a mátyásföldi Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft. Az ünnepélyes ceremóniának az alkalomhoz illően a Hősök tere adott otthont, ezt követően a buszok útnak indultak rendeltetési helyük, az akkoriban meglehetősen puskaporos időket élő egykori Jugoszlávia felé. A negyedszázados évforduló kapcsán erről ezekről a buszokról emlékezünk meg röviden.

Az ENSZ megrendelésére készített 395-ösök színterve, kétoldalt a gyártásban résztvevő partnercégek logóival

1994 decemberében a Scaniával közösen induló Ikarus Egyedi Autóbuszgyár nyerte az ENSZ városközi autóbuszokra kiírt nemzetközi tenderét, így összesen öt darab Ikarus EAG 395-ös szállítására kapott lehetőséget a nemzetközi szervezet részére. Ez a megrendelés komoly presztízsértékkel is bírt az Ikarus EAG számára, mivel ez volt az egyetlen alkalom, amikor a cég közvetlenül az ENSZ-nek szállíthatott, igaz, a pályázat fővállalkozójaként a buszok járóképes alvázait biztosító Scania szerepelt. A magyar buszgyártó összesen mintegy 3,4 millió akkori svéd koronának megfelelő összeggel, korabeli árfolyamon közel 105,9 millió forinttal részesedett az üzletből. Noha a török kisebbségi tulajdonosa révén akkor már három éve nemzetközi vegyesvállalatként működő Ikarus EAG 1994 végére idehaza már közel 140 darab eladott 395-össel büszkélkedhetett, az ENSZ részére szállítandó ötdarabos széria mégis fontos mérföldkövet jelentett a típus pályafutásában, mivel a Németországba értékesített prototípus után ez volt a 395-ös második külföldről érkező megrendelése – a típus egyébként később jelentős exportsikereket könyvelhetett el. A motorok és az alvázak 1995 januárjának első felében érkeztek meg Mátyásföldre, márciusra pedig a buszok felépítménye is elkészült a kisszériás modellek gyártására szakosodott, sokat látott üzemben.

A frissen elkészült buszok a Hősök terén rendezett átadóünnepségen

A 395.16 altípusba tartozó, különleges rendeltetésű Ikarus EAG 395-ösök a magyarországi vásárlók körében is népszerű és kedvelt Scania L113 CLB önjáró alvázra épültek. A buszokba 11 020 cm³ lökettérfogatú, 320 lóerős (235 kW) hathengeres Scania DSC 11-21 dízelmotor került, az erőátvitelt 7+1 fokozatú Scania GR 801 ComfortShift előválasztós sebességváltóra bízták. A Sütrak gyártmányú légkondicionálóval szerelt buszok legnagyobb megengedett össztömege 18 450 kg volt.

Az ENSZ megrendelése komoly elismerést jelentett az Ikarus EAG termékeinek

A járművek az ENSZ kérésének megfelelően hófehér fényezéssel hagyták el a mátyásföldi gyárat, oldalukon sötétkék UN felirattal (a United Nations, vagyis az ENSZ angol nyelvű rövidítése) ellátva. A nemzetközi szervezet kék-fehér színvilágához igazodva a beltéri burkolatok és az utasülések is kék árnyalatot kaptak. A buszok kívülről gyakorlatilag nem különböztek a hazai Volán társaságok részére szállított példányoktól. A hátfal érdekességét a hátsó ablaktörlő adta, illetve az a tény, hogy ezek voltak az utolsó „nagyablakos” 395-ösök – a később E95-re átkeresztelt típust ettől kezdve módosított hátfali műanyag burkolattal, kisebb hátsó szélvédővel gyártották. Az ENSZ horvátországi békefenntartó csapatai számára vásárolt autóbuszok közül négy darab végül valóban az ENSZ zágrábi főparancsnokságához került, az egyetlen fennmaradó kocsit pedig az eredeti tervektől eltérően Olaszországba, az Adriai-tenger partján fekvő Brindisi megyébe helyezték.

Az obsitosok: két egykori ENSZ-es Ikarus EAG 395-ös már a selejtezésük után a Gmica Transnál, Koszovóban (Fotó: Lorászkó Balázs)

Az eredetileg Horvátországba szállított buszok az ENSZ kötelékében teljesített szolgálatuk letelte és a délszláv háború elcsitulása után második tulajdonosaiknál már nyugodtabb feladatot kaptak. A békefenntartó erőktől megörökölt 395-ösök az ezredfordulót követően környékbeli magánüzemeltetőkhöz kerültek, kettő közülük Szerbiában, kettő pedig Koszovóban kezdett új életet. A koszovói Gmica Trans utazási iroda 395-öseit az elmúlt években selejtezték, az utolsó példányt 2016 januárjában törölte állományából a társaság. A Szerbiába került buszokkal világoskékre átfényezve a Vajdaságban, ezen belül jellemzően Pancsova, Zenta illetve Belgrád környékén lehetett találkozni, ezek jelenlegi állapotáról olaszországi társukhoz hasonlóan egyelőre nincs információnk.

Több kép is van! Galéria megtekintéséhez kattintson ide!