Tovább darabolják a Van Hool örökségét: eladták a belga gyártó egykori koningshooikti bővítési tartalékát

A Van Hool csődje után bő két évvel a belga buszgyártó neve ma már jóval ritkábban bukkan fel a szakmai hírekben, és ha mégis, az többnyire legfeljebb egy-egy járműátadáshoz vagy a VDL égisze alatt tovább működő autóbuszos tevékenység kisebb fejleményeihez kapcsolódik. A 2024 tavaszán összeomlott vállalat buszgyártó üzletágát ugyan a holland VDL vette át, a koningshooikti központ körül azonban azóta feltűnően csendes a levegő. Ez részben nem véletlen: a telephelyen ma már nem zajlik érdemi buszgyártás, a VDL Van Hool belga bázisa inkább az összeszereléshez, átadásokhoz és kisebb befejező műveletekhez kapcsolódó feladatokat lát el, miközben a tényleges gyártási tevékenység súlypontja az észak-macedóniai üzemre helyeződött át. A Van Hool név így ugyan tovább él a VDL portfóliójában, ám a koningshooikti gyár egykori szerepéhez képest ma már jóval visszafogottabb tartalommal. Eközben a márka másik öröksége, a pótkocsi- és ipari járműves üzletág a dél-afrikai GRW kezében működik, vagyis a hajdani belga gyártó birodalma mára több részre szakadt, öröksége pedig fokozatosan darabjaira hullik.

A vállalat bukását követően még sokáig napirenden maradt a kérdés, valóban elkerülhetetlen volt-e a Van Hool összeomlása. Filip Van Hool, az alapító unokája és a cég korábbi vezérigazgatója néhány hónappal a csőd után arról beszélt, hogy a vállalat szerinte megmenthető lett volna: állítása szerint a család 90 millió eurót tudott volna mozgósítani, és mindössze egy átmeneti, nagyjából 30 millió eurós többletforrásra lett volna még szükség ahhoz, hogy a gyártó átvészelje a legsúlyosabb likviditási válságot. A reorganizációs terv azonban végül elbukott a Van Hool családon belüli, évtizedek óta húzódó örökösödési és tulajdonosi vitákon, a bankok és az állam pedig ebben a helyzetben már nem vállalták a mentőöv szerepét.

Azóta azonban a történet már nem arról szól, hogy meg lehetett-e volna menteni a Van Hoolt, hanem arról, mi marad utána. Ennek egyik legbeszédesebb jele, hogy a csődvagyon felszámolása immár nemcsak a gyártási tevékenységet, hanem a vállalat egykori jövőjének fizikai tartalékait is eléri. Belgiumban most eladták azt a mintegy 30 hektáros koningshooikti területet is, amelyet a Van Hool még a gyár későbbi bővítésére tartott fenn. Vagyis immár nemcsak a vállalat múltja, hanem a soha meg nem valósult jövője is pénzzé válik.

A most értékesített terület ugyanakkor nem a VDL és nem is a GRW által tovább működtetett buszgyártó egység része, hanem egy attól elkülönülő, több mint 30 hektáros koningshooikti ipari földtartalék, amelyet a Van Hool még a gyár későbbi bővítésére tartott fenn. A telek a csődvagyon részeként került piacra, a felszámolók 20 millió eurós irányáron hirdették meg, a licit pedig végül 21,5 millió eurón zárult. A flamand kormány maga is pályázott a területre, ám végül alulmaradt az aukción. A vevő a Den Otter Trucks mögött álló befektetési társaság lett, amely a sajtónyilatkozatok szerint befektetési céllal szerezte meg a földet.

A flamand kormány azért próbálta megszerezni a telket, mert azt ipari funkcióban szerette volna megtartani, és a térség gazdasági újrahasznosításának szolgálatába állítani. Az új tulajdonos első nyilatkozatai ugyanakkor már jóval prózaibb képet rajzolnak a lehetséges jövőről. Gerrit Den Otter úgy fogalmazott, hogy a 30 hektáros telekre Belgiumban ma már szinte lehetetlen egyetlen nagy gyártóipari szereplőt találni, mivel az olyan járműgyártó tevékenységek, mint a busz- vagy autógyártás, a belga bérköltségek mellett egyszerűen túl drágák lennének. A Den Otter Trucks mögötti befektetési társaság ezért nem egy újabb nagy járműipari beruházásban, hanem a terület több – legfeljebb hat – kisebb ipari telekre osztásában és közepes méretű vállalatok betelepítésében gondolkodik.

A fejlemény jól illeszkedik ahhoz a folyamathoz is, amely a Van Hool csődje óta a vállalat egész örökségét jellemzi. A buszgyártó üzletág a VDL-hez, a pótkocsi- és ipari járműves tevékenység a GRW-hez került, most pedig már az a koningshooikti földtartalék is új tulajdonoshoz vándorol. Mindez ráadásul nem feltétlenül a folyamat végét jelenti: a koningshooikti egykori Van Hool-telephelynek továbbra is vannak olyan részei – különösen a buszgyártáshoz kapcsolódó egyes egységek –, amelyek nem kerültek át sem a VDL-hez, sem a GRW-hez, hanem a csődvagyonhoz tartoznak.

Ez azt jelenti, hogy a telephely fizikai feldarabolódása a mostani ügylet után sem feltétlenül zárult le. A vállalat, pontosabban az azt tulajdonló Immoroc nevű családi holding ugyanis több százmillió eurós adósságállománnyal ment csődbe, így a felszámolási eljárás tétje nem pusztán az, hogy mi marad meg az egykori koningshooikti örökségből, hanem az is, hogy a csődvagyon értékesítéséből mennyi forrást lehet bevonni a hitelezői és beszállítói követelések legalább részleges kielégítésére. Éppen ezért azok a koningshooikti ingatlanok és telephelyrészek, amelyek nem kerültek át az új tulajdonosokhoz, a jövőben még további értékesítések tárgyává válhatnak, amennyiben a felszámolók ezt szükségesnek látják a csődvagyon minél kedvezőbb hasznosítása érdekében.

1 kép -