Négy évvel a Volánbusz és közvetlen elődeinek történetét 2017-ig feldolgozó, Az Oktogontól a Népligetig – Képes időutazás Volánbusszal című nagy sikerű kiadvány után újabb könyvvel jelentkezett Kameniczky Ákos és Vonnák Attila, ezúttal Kiss Dániel Áronnal kiegészülve. A Volán-társaságok időközben lezajlott integrációjára való tekintettel a tavalyi év végén megjelent kötet már nem csak a Volánbusz, hanem az egykori 19 önálló Volán-vállalat történetét foglalja össze. Exkluzív interjúnkban a mű születésének körülményeiről, az állami busztársaság értékmentési programjának legújabb fejleményeiről, valamint nem utolsósorban a könyv hozzáférhetőségéről beszélgettünk a szerzőhármas tagjaival.
Korábban is tervezték a magyar helyközi buszközlekedés múltjának átfogóbb bemutatását, vagy Az Oktogontól a Népligetig című kiadvány sikere után jött az elgondolás az újabb könyv témájához?
Kameniczky Ákos (KÁ): Nem terveztük újabb könyv kiadását. Az előző könyv is sok munkával járt, szakmailag számos elismerést kaptunk. Ez kicsit olyan, mint a nagy filmeknél a második rész: csak akkor van értelme belevágni, ha legalább az előző színvonalát hozza. Aztán jött az integráció, és így a vidéki vállalatok múltja és története újból a miénk is lett, ezért a Volánbusz történet csak akkor lehet teljes, ha róluk is beszélünk. De ha már a megyei volánokról értekezünk, akkor bizony a TEFU üzletágat is meg kell említeni, hiszen számos esetben ez a tevékenység – ahogy ez az új könyvből is kiderül – sokkal jelentősebb volt, mint a személyszállítás. Ahogy ma mondjuk: „kisvolánbuszosként” nekünk minimális dokumentációnk és feldolgozható anyagunk van a többi társaság életéről, így – bár a gondolattal folyamatosan kacérkodtam – mindig oda jutottam, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. A holtponton végül Pafféri Zoltán elnök-vezérigazgató úr billentett át. Ezt követően kerestem meg Vonnák Attila „állandó jellegű tettestársamat” és Kiss Dániel Áron kollégámat, aki többek között az értékmentési folyamataink útját próbálja egyengetni.
Vonnák Attila (VA): Összetett feladat és nagy kihívás volt a könyv elkészítése. Még úgy is, hogy az említett kiadványunkban korábban tettünk egy időutazást a „kis” Volánbusz történetében, hiszen a teljes AKÖV/Volán szakma tevékenységpalettája értelemszerűen jóval szerteágazóbb és színesebb volt. A vállalatok kiemelt szerepet töltöttek be hazánk életében, a szakmában dolgozók létszáma 1979-re – a közhasználatú autóközlekedés folyamatos fejlődésének eredményeként – megközelítette a 98 ezer főt a korabeli statisztikai adatok szerint. A vállalatok 7990 darabos autóbusz-állományuk segítségével már akkor több, mint másfél milliárd utast szállítottak, 17 951 teherautóval és 5604 pótkocsival rendelkeztek. A vállalatok, társaságok többszöri átszervezésekkel tarkított történetük során az integrációt megelőző közel 70 évben egységes keretek között ugyan, de külön utakon jártak. Ennek bemutatása érdekében igyekeztünk a megyei személyszállító vegyes és tisztaprofilú nagyvállalatok életébe is egy rövid betekintéssel szolgálni a kiadványban.
Kiss Dániel Áron (KDÁ): A Volánbusz közel száz évre visszanyúló történelme – ezáltal megkerülhetetlen szerepe az országos közösségi közlekedésben – szerencsére bőven tartogatott számunkra olyan „ínyenc” témákat, amelyekkel ki tudtuk egészíteni az előző könyvet tartalmilag, illetve sok esetben teljesen új megvilágításból tudtunk írni a társaság történetéről. Ilyen volt például a versenysportok bemutatása, melyek támogatása akár társadalmi szerepvállalásként is értelmezhető a vállalat részéről. De ilyen volt a ’60-as évektől egyedileg konstruált járművek részletes ismertetése is. Különleges élmény volt megismerni a Volán tehercrossversenyek világát, ami mára teljesen kikopott az emberek emlékezetéből, pedig 40 évvel ezelőtt több tízezres tömegek előtt versenyeztek a ZiL teherautókból átalakított gépszörnyek. Csodálatos volt elmélyülni az egykori MÁVAUT főműhelyben – sok esetben egyedileg – konstruált járművek történetében is. Ezek nemcsak a Volánbusz idővonalán tekinthetők kiemelkedő teljesítményeknek, hanem a magyar ipar és a hazai formatervezés terén is mindmáig különleges megoldásoknak számítanak. Az már csak ráadás, hogy a hétköznapokban, az értékmentési programunk keretében is a régmúlt „nagyvasaival” foglalkozhatok, mint amilyen például a MÁVAUT-Ikarus 556-os emeletes járműve.
A szerzőtrió tagjai a Volánbusz munkatársai, akik a társaságnál ellátott napi feladataik mellett foglalkoznak a hazai buszközlekedés múltjának bemutatásával. Mikor kezdték a munkát, és mennyi idő alatt készült el a könyv?
KÁ: Az első vázlatok és tartalmi elképzelések 2021 júliusában születtek meg, ezután kezdődött el a kutatómunka és a részletek kidolgozása, november közepére pedig összeállt a nyomdakész anyag. Fontos azonban megemlíteni segítőinket név szerint is: Geréb Péter a könyvben található térképeket készítette, s ennek a könyvnek is Valent Zsolt valósította meg a vizuális koncepcióját. Képek és grafikai elemek nélkül ugyanis nehezen olvasható a történet, mivel minden egyes mondatban rengeteg információt osztunk meg. A szakmai rajongói körökben jól ismert Kovács Tibor is részt vett a háttérmunkában, akinek fantasztikus archívuma van, és a rengeteg kiadvány és tanács mellett abban is segített, hogy a több ezer fénykép közül a legjobbakat tudjuk kiválogatni. Azt mindenképpen szerettük volna bemutatni a könyvben, hogy a cégcsoport hogyan szolgálta ki a mindenkori személy- és áruszállítási igényeket – behálózva hazánkat, Európát, sőt elérve Kazahsztánt, Közel-Keletet és Észak-Afrikát is. Ahogy múlik az idő, ezek az emlékek, történetek egyre inkább a feledés homályába vesznek, ezért fontosnak éreztük, hogy valamilyen módon megőrizzük őket az utókornak.
A kiadvány 1927-től mutatja be a Volánbusz és elődeinek történetét, a MÁVAUT megalakulásán és szétválásán át az önálló Volán-vállalatok 2015-ös részleges, majd négy évvel későbbi teljes integrációjáig. Milyen forrásokra támaszkodtak a könyv anyagának összeállítása során?
VA: Leginkább az AKÖV/Volán szakma belső kiadványaira, folyóirataira, évkönyveire. Ha részletesebben belemegyünk, akkor mindenféleképpen meg kell említeni a Közlekedési Dokumentációs Vállalat által a ’60-as évek végétől kezdve egészen a rendszerváltásig kiadott statisztikai évkönyveket, a Közhasználatú autóközlekedés fejlődése I-III. című köteteket, valamint a Közlekedési Múzeum évkönyveiben szereplő tanulmányokat. Messze túlmutatnak a könyv keretein és kortörténeti jelentőségűnek tartom az általunk szívesen forgatott MÁVAUT és Volán folyóiratokat is, melyek gazdag – sajnos még nem digitalizált – képanyaga és változatos témaválasztása már az előző könyv írásakor is el-elragadta a figyelmünket. Ugyanakkor jócskán akadnak még feltáratlan területek. A fokozatosan önállósodó, majd szervezetileg és tevékenységüket tekintve is átalakuló Volán-vállalatok életéről az idő előrehaladtával egyre kevesebb anyag állt rendelkezésünkre, a helyzetünket tovább nehezítették a társaságok átszervezései is. Bár a 90-es évek vonatkozásában egyre inkább nem „volános” eredetű szakmai irodalmat, például szakfolyóiratokat kellett tanulmányozni, nagy segítséget jelentettek az egyes Volán-társaságok által az évezred végén, fordulóján kiadott jubileumi kiadványok is.
KDÁ: A háború előtti időkből sajnos kevés jó minőségű képi anyag maradt fent, s az írott források is csak kevés információt nyújtanak. Fordított helyzet áll fent viszont a ’70-es éveket követő időkből, amikor sok száz újságcikk jelent meg például a vállalatok tevékenységéről és a versenysportokról. Ezekből azonban alig-alig lehetett értelmes, egybefüggő szövegeket alkotni. Sok időbe telt a megfelelő kiadványokat és összefoglalókat felkutatni, amelyekből aztán dolgozni tudott az ember.
KÁ: A forrásoknál az a legnehezebb, hogy a „kis” Volánbuszról sok fotónk volt, de az egyes vidéki vállalatokról már nem, ráadásul ezek sok esetben nem voltak feldolgozhatóak egy kiadványba. A háború előtti évekből gyakorlatilag már mindent felhasználtunk, az ezt követő évtizedek forrásainál már több esetben kompromisszumokat kellett kötni egy-egy izgalmas, de kevésbé jó minőségű fotó szerepeltetésének érdekében. Az 1970-es, ’80-as években pedig Ikarus 200-as dömping van és a sokezredik képnél már mi is elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy több 200-as fotót már nem akarunk látni.
A kiadvány betekintést ad az elődvállalatok különleges járműveinek világába is, egészen a technikai sportokig, ahol a Volán-társaságok aktív szerepet vállaltak az elmúlt évtizedekben. Elképzelhető, hogy a társaság 2020-ban meghirdetett értékmentési programja később ezekre a területekre is kiterjed majd?
KÁ: Ahogy a könyvben is írtuk: jelenleg 50 körül van azon járműveknek a száma, amelyeket szeretnénk megőrizni az utókornak. Például egy siófoki, többszörös bajnok ZiL tehercrossautó megmentését is tervezzük, de raliautókban, motorkerékpárokban vagy gokartokban egyelőre nem gondolkozunk.
KDÁ: Én volnék a legboldogabb, ha az egykori különleges járműveinkből – mint amilyen a Szalon Faros vagy a csuklós hotelbusz – ma több is fellelhető volna, de a helyzet az, hogy a jelentős részüket évtizedekkel ezelőtt elbontották és mostanra már csak a megfakult fotókon láthatjuk őket viszont. Mégsem búsulok, mert szerencsére így is sok különlegesség van megőrzés alatt. Az emeletes autóbusz mellett például az Ikarus 30-as buszunk, mely a gyár első, Ikarus név alatt gyártott típusa volt. Vagy ott van az óriási népszerűségnek örvendő faros flottánk, de komoly gyűjteményt építünk a későbbi Ikarus 200-as, 300-as és 400-as típuscsalád ikonikus darabjaiból is. Ugyanakkor fontos, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, mint az elődeink. A mi feladatunk, munkánk felismerni, hogy egyszer minden történelmi értéket fog képviselni, s amit most megőrzünk, az maradjon is meg a következő nemzedéknek.
Ha már szóba került az értékmentési program, hadd térjünk ki egy kicsit erre is. Hogy halad jelenleg ez a kezdeményezés? Mikorra várható a könyvben is említett, időközben restaurált MÁVAUT-Ikarus 556-os emeletes autóbusz bemutatása?
KÁ: 2020. december 3-án vettük „gondozásba” a járművet és eredeti tervünk az volt, hogy az 53. születésnapjára, 2021. december 21-ére készülünk el vele. Persze, sok minden közbejött. Bár mindenre elszánt és lelkes munkatársak dolgoznak rajta, sok olyan apró részlet, technológia van, amit ma már – árérték-arányosan – nehéz előállítani, beszerezni. Ráadásul a koronavírus a munkatársainkat sem kerülte el, így ez is okoz némi késedelmet. December eleje óta már a fényezők dolgoznak az autóbuszon, de a két emelet az fényezésben is dupla annyi időt jelent. Igyekszünk vele, most jönnek a látványelemek. Talán ezek a legfontosabbak, így azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy a sietség a minőség rovására menjen. Ha készen van a fényezése az autóbusznak, még hátra vannak az egyedi reklámfestések és a készre szerelés. Jó hír, hogy elvileg minden szükséges alkatrészt már beszereztünk, a rendelkezésünkre áll.
KDÁ: Csodálatos bő egy éven vagyunk túl. Ami a felújítási munkálatok menetét illeti: feszített tempóban ugyan és rengeteg ősz hajszál árán, de sikerült a célegyenesbe fordulnunk. Bár az eredeti, decemberi célkitűzést nem sikerült elérni, mégis úgy gondolom, hogy igazán embert próbáló és bátor vállalkozás ennyi idő alatt teljes pompájába visszaállítani egy olyan közlekedéstörténeti különlegességet, amiről rajtunk kívül az országban már mindenki lemondott. Büszkék vagyunk a kollégáinkra, csúcsteljesítmény, amit mindannyian beletettünk ebbe. A repülésben a kétemeletes Boeing 747-est az „ég királynőjének” szokták becézni, szerintem a mi emeletesünkre nyugodtan mondhatjuk majd, hogy az „utak királynője”. Már nem kell sokat aludni ahhoz, hogy a nagyközönség új fényében láthassa és kipróbálhassa a nosztalgiaflottánk zászlóshajóját.
A könyv egyelőre csak a Volánbusz Utazási Centrumban vásárolható meg. Terveznek szélesebb körű értékesítést?
KÁ: Klasszikus könyvesbolti értékesítést nem tervezünk, de a vidéki nagyobb autóbusz-állomásainkon is szeretnénk, ha elérhető lenne. Remélem, hogy ez néhány héten belül megvalósul.
Természetesen nem szeretnénk telhetetlennek látszani, de zárásként adja magát a kérdés: mikorra várható a következő Volánbusz-könyv?
KÁ: Ahogy korábban, úgy most sem tervezzük a konkrét folytatást. Remélem ugyanakkor, hogy más is kedvet kap egy-egy téma mélyebb vizsgálatához. Mi mindkét könyvben igyekeztünk minden területről az általunk legérdekesebbnek tartott összes információt beszerezni és megosztani. Ez persze azt jelenti, hogy mélységében egyik területet sem tárgyaltuk ki teljesen. Így ez bárki számára nyitott lehetőség. Milyen témák is lehetnek ezek? Hálózatfejlődés, maga a teljes TEFU-üzletág, állomás- és garázsépítészet, és persze a járművek végtelen sora akár a hazai, akár a külföldi gyártókat tekintve. Ha valaki kedvet érez hozzá és tényleg komolyan is gondolja, szívesen segítünk benne.
KDÁ: Szerintem sok izgalmas történet és felfedezés várat még magára, ami a Volánok történelmét illeti. Izgalmas lehetne egy átfogó interjúkötet, az egykori Volánosok személyes emlékeinek összegyűjtése, de érdekes lehet például a Volán szerepe a hazai sportban, hiszen a csapatsportok szponzorálása mellett a salakmotor-, a gokart- és a raliversenyek egykoron elválaszthatatlan részét képezték a vállalatok életének. Ezek a témák jelentőségüket tekintve egyenként is külön kiadványt érdemelnének.
KÁ: De visszatérve a kérdésre: ha száz éves lesz a Volánbusz, remélem, hogy akár nekünk, akár másnak, akár az újabb generációnak lesz annyi ereje vagy lelkesedése, hogy a következő kiadványt összeállítsa.
Köszönjük az interjút, és további sikeres munkát kívánunk!