Szuperluxus az Ikarustól – az Ikarus 254 turista autóbusz

Az Ikarus példátlan sikerű 200-as típuscsaládjának talán egyik legkülönlegesebb modellje, a légkondicionáló berendezéssel, konyhával, ruhatárral és számos más kényelmi funkcióval felszerelt Ikarus 254 Tourist szuperluxus turista autóbusz csak egy kisebb sorozatot élt meg, annak ellenére, hogy komoly érdeklődés mutatkozott a típusra idehaza és külföldön egyaránt.

A 200-as sorozatot megkoronázó szuperluxus turista autóbuszból mindössze hat példány épült 1976 és 1981 között

A 200-as típuscsalád fejlődésének csúcsát megtestesítő, impozáns megjelenésű Ikarus 254-es emelt padlószintű, luxuskivitelű utazóbuszként gyakorlatilag átmenetet képezett a 200-as sorozat távolsági modelljei és a későbbi utód 300-as típuscsalád között. A Kumor Gyula és Rapcsák György által tervezett autóbusz legelső, kísérleti példányát, az Ikarus 254.K1-est az 1976-os tavaszi BNV-n tekinthették meg először az érdeklődők, az ennek tapasztalatai alapján továbbgondolt 254.P1 jelű prototípus pedig már nemzetközi közönség előtt, Nizzában debütált 1977-ben, ahol szakmai díjjal jutalmazták a magyar buszgyártó újdonságát.

A nizzai díjnyertes 254.P1-es az Ikarus mátyásföldi gyáregységének udvarán

Az Autó-Motor magazin a következőket írta 1976-ban a BNV-n bemutatott új típusról:

A ma 34 esztendős Kumor Gyula nevéhez fűződik az 1976-os tavaszi Budapesti Nemzetközi vásáron bemutatott Ikarus 254 Tourist modell, amelynek belső megoldásait, külső vonalait egyaránt jónak és szépnek tartották nem csak a BNV látogatói, hanem azok a szakemberek is, akik utazhattak már a próbakocsival.

A 254.K1-est és a 254.P1-est még szögletes homlokfali fényszórókkal szerelték

A külföldi márkák felsőkategóriás modelljeivel konkuráló magyar turistabusz sosem készült sorozatban, mivel az Ikarus gyár időközben egy korszerűbb típuscsalád fejlesztése mellett döntött, így a két, NDK-s állami megrendelésre gyártott kocsin kívül csak a két említett prototípus (K1 és P1), valamint további két nullszériás 254-es épült meg az Ikarus budapesti Egyedi Gyáregységében. A járművek az Ikarus 250-es módosítatlan fenékvázára épültek, de újdonságot jelentett a magasabb, 1320 mm-es padlószint. A 12 méter hosszú és a légkondicionálóval együtt 3,74 méter magas, kiviteltől (a toalett, a bárpult és a ruhatár opcionális beépítésétől) függően 36-46 fő szállítására alkalmas autóbuszt Rába-MAN D2356 HM6U típusú, 220 vagy 250 lóerős (162, vagy 184 kW) motorral és ZF S6-90 sebességváltóval kínálta a gyártó (a 6. fokozatban a jármű sebessége elérhette a 106 km/h-t), de az NDK részére készült két kocsit Rába-MAN D2156 MTKL 6 típusú, 275 lóerős (202 kW) erőforrással szállították. A két német piacos autóbusz külsőleg is eltért a korai kivitelektől, a szélvédő felett elkülönített viszonylatjelzőt és a 200-as típuscsalád egyszerűbb távolsági tagjairól származó kerek, dupla fényszórókat kaptak. A belföldre értékesített két nullszériás kocsi a 254.08 altípusba tartozott, az egyiket az IBUSZ, a másikat pedig a Balatontourist vásárolta meg. Ezek a buszok már szintén hagyományos kör alakú homlokfali lámpákkal hagyták el a mátyásföldi gyárat.

Az egyik NDK-s rendeltetésű Ikarus 254-es az Ostseetrans társaság színeiben

Az Ikarus ezen a típuson alkalmazott először ragasztott oldalüvegezést (valamennyi üveg színezett, valamint hő- és fényelnyelő kivitelű volt), amely felvette a vázszerkezetben ébredő feszültség 35-40%-át. Mind a hat legyártott autóbuszra 24 kW hűtőteljesítményű Thermo King légkondicionáló berendezést telepítettek. A légkondicionáló kompresszorát egy különálló dízelmotor hajtotta meg, amelyet jobboldalt a padló alá, a mellső tengely mögé építettek be. A rejtett pántos utasajtók kézi működtetésűek voltak, a második ajtó süllyesztett („alagút”) kialakítású volt, ami akkoriban szintén újdonságot jelentett. A 254.K1-es esetében még a második utasajtó belelógott az ablakmezőbe (az alábbi fényképen ez jól látható), ezt a második példánytól kezdve úgy módosították, hogy feljebb emelték az ablaköv vonalát.

Az 1976-os Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatott, 254.K1 jelű kísérleti példány

Az Ikarus a mindössze egyetlen példányban készült, az 1975-ös BNV-n bemutatott emelt padlószintű Ikarus 270 biztonsági autóbusz építése során szerzett tapasztalatokat, valamint az ott kipróbált műszaki és biztonsági megoldásokat először ezen a kisszériás típuson hasznosította. Ilyen volt például a megemelt padlószint, ami a nagyobb csomagtér mellett azért volt lényeges, mert így az utasok az ütközési zóna síkja fölé kerültek, vagyis egy esetleges oldalirányú ütközéskor nem érték volna őket a becsapódás közvetlen hatásai. A kocsiszekrény szilárdságát a 270-eshez hasonlóan úgynevezett borulókeretekkel növelték: elöl és hátul egyaránt vaskos acélkeretek futották körbe a kocsiszekrényt, ezen kívül minden egyes ablakoszlopnál közbenső borulókereteket is elhelyeztek.

A mosdó az első 254-esben még az utastér szintjén, a jármű végében kapott helyet, a többi elkészült kocsiban viszont már az utastér szintje alá, a mellső és a hátsó futómű közé került

A típus növelt csomagtérrel rendelkezett, melynek maximális mérete 7,7 köbméter lehetett. A csomagtérajtókat nyitáskor nem egy tengely körül kellett elforgatni, hanem az oldalfalak síkjával párhuzamosan felfelé nyíltak – ez a megoldás a mai napig az igényesebb kivitelű turistabuszok jellemzője. A 254-est minden olyan extrával felszerelték, ami az ilyen exkluzív járműveken akkoriban megszokottnak számított – ilyen volt a bárpult, a hűtőszekrény, a toalett, a fejtámlába épített, külön kapcsolható hangszórók, az elkülönített, zárható csomagtartók az utastérben, vagy éppen az olvasólámpák. A nagy saját tömegű autóbuszokat négy fokozatban használható, Telma gyártmányú elektromos örvényáramú lassítófékkel (retarder) is ellátták, ezzel is csökkentve az üzemi fékrendszerek fokozott igénybevételét. A retarder a hetvenes évek közepén szintén igen előremutató biztonsági extrának számított, a nyugati buszgyártók típusaiban is ebben az időben kezdett el nagyobb számban megjelenni.

A kényelmi extrák közül nem hiányozhatott a bárpult és a hűtőszekrény sem

A 254-es továbbfejlesztése a nyolcvanas évek elején háttérbe szorult, így végül a sorozatgyártása is elmaradt, annak ellenére, hogy a hazai Volán társaságok komolyan érdeklődtek a külföldi utakra is alkalmas típus iránt. A többfunkciós 200-as típuscsaláddal természetesen mindenki elégedett volt, aki vásárolt belőle (talán ezért sem kapkodta el az Ikarus a modern turista autóbuszcsalád kifejlesztését), de a nyugati trendekből ekkor már látszott, hogy a huszadik század vége felé közeledve a 200-as szériával már nem lehet megfelelni az egyre eltérőbb igényeknek. Ezért az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár a nyolcvanas évek első felében megkezdte a 300-as távolsági család kialakítását és gyártását, amely modernebb konstrukciójával és Európa-szerte csodált formavilágával jobban megfelelt a luxus távolsági buszokkal szemben támasztott elvárásoknak, mint a korosodó 200-as sorozat örökségét hordozó 254-es modell esetleges sorozatgyártásra érett változata.

Nizzában készült részletfotó a 254.P1-ről

A legyártott buszok későbbi életútjáról viszonylag kevés és zavaros információ áll rendelkezésre. Az elsőként elkészült 254.K1 jelű kísérleti kocsit feltehetően még az Ikarusban átalakították, majd a nyolcvanas években dupla kereklámpás homlokfallal átmenetileg a Budapest Touristnál közlekedett, később pedig Oroszországba került. A 254.08 kivitelbe tartozó nullszériás példányok közül is legalább egy kocsi Oroszországban végezte, ahol később modernizálás címén a felismerhetetlenségig átépítették. Ez a busz korábban BRE-938 rendszámmal a miskolci Azur Tours kötelékében is szolgált.

Az egyik, NDK-t is megjárt Ikarus 254-es jelenleg egy magyar gyűjtő tulajdonában van (Fotó: Sonfalvi Áron)

Az eredetileg az NDK-ba exportált 254-esek közül az egyik kocsi a keletnémet állami szerveknél töltött szolgálatát követően a rostocki Ostseetrans flottájában tűnt fel. Valószínűleg szintén az egykori NDK-s példányok közül származik az a busz is, amelyet pirosra átfényezve később Máramaros megyébe, majd ezt követően Érmihályfalvára adtak tovább, ma pedig az egyetlen magyarországi Ikarus 254-esként egy hazai magángyűjtő tulajdonát képezi.

Több kép is van! Galéria megtekintéséhez kattintson ide!

Fotók: Ikarus archívum