Ismerős “szempár” – Ikarus 661 Svédországban

Bár az idő előrehaladtával idehaza is egyre ritkábbak a felújításra érdemes veteránkorú Ikarusok, ma még akár külföldön is találkozhatunk egy-egy érdekesebb járművel a magyar buszgyártás aranykorából. Kollégánk, Imre a messzi északon járva egy igazi kincsre bukkant: az Ikarus hajdani dicsőségének egyik elfeledett hírmondójával, egy sokat látott Ikarus 661-essel futott össze, amely ottjártakor a dél-svédországi Finspång település közelében, a helyi 51-es főút mellett várta sorsa jobbra fordulását.

A legelső Ikarus 661-es a Statens Järnvägar (Svéd Államvasutak) megrendelésére készült 1970-ben (Fotó: Ikarus archívum)

Az Ikarus 661-es modellt hazánkban jóformán csak a legelszántabb rajongók ismerik, hiszen a típus valamennyi példánya kivétel nélkül tőkés exportra készült, idehaza ilyen különlegességekkel a nyugati turistacsoportok által kedvelt helyszíneket leszámítva nemigen lehetett találkozni. A skandináv piacok számára készített, Volvo, illetve Scania önjáró alvázakra karosszált Ikarus 661-es az egyedi és kisszériás típusokra specializálódott mátyásföldi Egyedi Gyáregység első típusainak egyike volt. A 200-as típuscsalád karosszériaelemeinek felhasználásával, a svéd előírásokhoz igazodva kifejlesztett, a KGST-piacokra szánt buszokénál lényegesen magasabb kényelmi színvonalat képviselő távolsági típust a vásárlók igényeinek megfelelően számtalan változatban gyártották, többféle ajtóelrendezéssel. Az igényes kialakítású buszok kiviteltől függően középmotoros Volvo B58-60 illetve Volvo B58-65, valamint farmotoros, 14,2 literes V8-assal (!) szerelt Scania BR145 alvázakra épültek 1970 és 1977 között. Ebben az időszakban az Ikarus többféle, kimondottan a svéd üzemeltetők igényei szerint megalkotott exkluzív modellt kínált; ezek a típusok alapozták meg a skandináv országok és az Egyedi Gyáregység évtizedeken át tartó jó kapcsolatát, ami az Egyedi 1989-es önállósodását követően is fennmaradt, egészen a gyár 2007-es bezárásáig.

Az Egyedi Gyáregység legelső, kulcsfontosságú típusa a svéd piac számára 1966-ban kifejlesztett Ikarus 657-es volt, amely megnyitotta az utat a Magyarországon karosszált autóbuszok számára a skandináv piacok felé. Svédország ekkoriban tért át a jobboldali közlekedésre, ami a teljes autóbuszpark cseréjét is magával hozta. A felmerülő hatalmas igényt a svéd járműipar egymaga nem tudta kielégíteni. A kínálkozó piaci lehetőséget felismerve az Ikarus 1967-ben a mátyásföldi gyár területén létrehozta az Egyedi Gyáregységet, melynek elsődleges feladata a későbbiekben a külső gyártóktól származó “idegen” alvázakra épülő, egyedi és kisszériás típusok gyártása lett. A Varga Tivadar vezetésével rekordidő, alig öt hónap alatt kifejlesztett, többféle hosszváltozatban, Volvo és Scania alvázakon is kínált 657-es típusból hét év alatt 48 darabot gyártottak Svédország és Líbia részére, városi változatából, a háromajtós 656-osból viszont csak egyetlen példány készült 1967-ben.

A típusból összesen 116 példány épült, ebből 94 darab Volvo, a maradék 22 pedig Scania alvázra

A Finspång mellett megtalált konkrét példányt középmotoros Volvo B58-60T alvázra építették (a típusjelzésben szereplő 60-as szám a tengelytávot jelöli deciméterben), Volvo THD 100 EC típusú hathengeres, 9,6 literes erőforrása pedig tisztes 250 lóerőt (184 kW) mondhatott magáénak a jármű fénykorában. A busz már bőven veteránkorú, hiszen 1974-ben gördült ki az Egyedi Gyáregység kapuján, első üzemeltetője az AB Bernt Lundins Omnibustrafik, Strängnäs társaság volt, amelyhez 1975-ben került. Már önmagában az is említésre méltó, hogy a busz a selejtezése után Svédországban maradt, hiszen a skandináv piacokra gyártott Ikarusok jelentős része használt buszként továbbértékesítve előbb-utóbb jellemzően Oroszországban vagy valamelyik egykori szovjet tagállamban kötött ki. Hősünk ugyan egyben van, de az átalakítást nem úszta meg: az eredeti 1-0-1 ajtóelrendezés megmaradt, viszont a jármű új funkciót kapott, időközben ugyanis lószállítónak alakították át. Az új feladatkörből adódóan az oldalablakok nagy részét belemezelték, jól láthatóan a tetőn is történtek módosítások és feltehetően a belső térben sem maradt sok eredeti tartozék. Igaz, ennél sokkal siralmasabb állapotban lévő (tyúkketrecnek használt, szemétdomb alól kiásott, stb.) sok évtizedes Ikarusokból, MÁVAG-okból is faragtak már korhű nosztalgiabuszt idehaza, így a fényképeket elnézve a finspångi 661-es akár ideális restaurálási alap is lehetne. Noha az autóbusz ma már ritkaságszámba megy még Svédországban is, jelenlegi viharvert állapotából ítélve sajnos lehet sejteni, hogy milyen sors vár rá a jövőben. A hírek szerint az öreg Ikarust két idős svéd úriember birtokolja, akik állítólag nem is szeretnének megválni a járműtől – pedig, ha esetleg sikerülne hazahozni, szépen restaurálva bármelyik hazai magángyűjtemény, vagy akár a Közlekedési Múzeum féltve őrzött ékessége lehetne.