Magazin

A Volánbusz nosztalgiaflottáját gyarapítja majd az újjászületett MÁVAUT-Ikarus emeletes

A magyar járműgyártás egy újabb, megismételhetetlen darabja maradhat fenn az utókor számára a Volánbusz Zrt. idén elindított értékmentési programjának köszönhetően: több, mint fél évszázaddal az elkészülte után, a hányatott sorsú emeletes MÁVAUT-Ikarus 556-os visszakerült eredeti üzemeltetőjének és tulajdonosának jogutódjához, a Volánbuszhoz.

Az autóbusz 1969-től 1976 nyaráig szolgálta a pécsi utazóközönséget

Az állami busztársaság idén indított értékmegőrző programot a már meglévő veterán autóbuszok állapotának szinten tartására, illetve a gyűjtemény folyamatos bővítésére, ami mindenképpen elismerésre méltó. Ennek keretében hamarosan egy debreceni eredetű Ikarus 284-es tolócsuklós autóbusz és egy Scania alvázra épült Ikarus E98-as is visszanyerheti gyártáskori állapotát, továbbá értesüléseink szerint – amit megkeresésünkre korábban maga Volánbusz is megerősített – a kétszázezredikként legyártott 200-as sorozatú Ikarus, az egészen a közelmúltig Győrben szolgált, CCP-293 rendszámú Ikarus 280-as is bekerült a programba.

Az elkészült autóbusz átadása előtt 1968 decemberének közepén

A kezdeményezés célja, hogy az egykor az utcakép és az országutak szerves részét képező típusokat és kultikussá vált régi járműveket életre keltsék és megőrizzék az utókornak, ennek köszönhetően kap esélyt az egyetlen példányban készült MÁVAUT-Ikarus emeletes autóbusz is a megújulásra. A közlekedési vállalatnak komoly tervei vannak a szebb napokat is megélt járművel kapcsolatban; felújítását követően a társaság gyarapodó nosztalgiaflottájának legimpozánsabb darabjaként kívánják megőrizni, mellyel kiállításokon és nosztalgiautazásokon is találkozhatunk majd. Az autóbuszt a napokban Budapestről a Volánbusz zalaegerszegi járműfenntartási műszaki telephelyére vontatták, ahol a vállalat szakemberei teljes körűen felújítják az 52 éves emeletes autóbuszt.

Az előzetes tervek szerint a buszt a Budapest-Vác viszonylaton is kipróbálták volna

A Volánbusz munkatársainak nem lesz egyszerű dolga, hiszen mélyreható vizsgálat nélkül is egyértelműen látszik, hogy az egyedi építésű autóbusz vázszerkezete igencsak megsínylette az elmúlt évtizedek korróziós pusztítását, gyakorlatilag ki kell cserélni a teljes vázat, és sok minden más ugyancsak pótlásra szorul.

A kísérleti autóbusz a vidéki helyközi és távolsági autóbuszforgalmat lebonyolító MÁVAUT központi műhelyében az Autóközlekedési Tröszt megrendelésének eredményeként készült el 1968 végén. A terveket a MÁVAUT Műszaki Fejlesztési Osztálya, a Béke téri karosszériaüzem készítette el két darab Ikarus 556-os autóbuszból kialakítva, melyeket eredetileg 1964-ben állított forgalomba a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ) – a vázsérüléses GA 81-16 és kifejezetten a kísérlet miatt a forgalomból kivont GA 81-17 rendszámot viselő autóbuszokat a FAÜ jogutódja, a Budapesti Közlekedési Vállalat 1968 októberében adta át az AKÖV-nek.

Az emeletes autóbusz két Ikarus 556-os párosításából született

A fejlesztési osztály szakembereinek sok fejtörést okozott a két autóbusz összeépítése, mivel a padlómotoros járművek fix 920 mm-es padlómagassága behatárolta a lehetőségeket. Nem lehetett szimplán az egyik kocsi tetejére helyezni a másik félbevágott kocsit, ugyanis így a megszületendő emeletes autóbusz magassága elérte volna a 4,8 métert. A mérnökök úgy oldották meg a problémát, hogy a 81-17-es tetejét levágták és arra az utastér befogadására alkalmas 81-16-os kocsitestét építették rá oldható kötéssel, de jármű még így is túlméretesnek számított a maga 4,24 méteres magasságával. A kétszintes prototípus megépítése a belmagasság tekintetében is kompromisszumokat igényelt.  Egy ügyes trükknek köszönhetően az alsó szinten 190 cm-es járóközt tudtak kialakítani, amely a felső szinten középen végigfutó 370 mm-es kinyúlást eredményezett – ehhez rögzítették a fűrészfogas elrendezésű, kifelé néző utasüléseket, amelyeket körbe lehetett járni. A felső szinten a járóköz belmagassága alig érte el a 172 cm-t, ez viszont a magasabb termetű utasoknak már kényelmetlenséget okozott. A kocsitesten megmaradt a hátsó és az első ajtó, de a középső ajtót megszüntették, ez különösen fontos volt a járműszerkezet stabilitása szempontjából, viszont az utascserét jelentősen megnehezítette. Megtartották a donorkocsi eredeti mellső futóművét is, ami a későbbiekben gondot okozott, hiszen korlátozott volt a terhelhetősége – az utastérben külön jelzés hívta fel a figyelmet arra, hogy a busz elejében álló utas nem tartózkodhat. A 10 860 mm hosszú jármű mozgatásáról a megbízhatatlanságáról híres hathengeres, 9,5 literes, 180 lóerős, padló alatti elrendezésű JÁFI Csepel P-619 dízelmotor gondoskodott. Az üresen 12 tonna súlyú autóbusz végsebessége 64 km/h volt.

Az autóbusz a MÁVAUT Béke téri műhelyében

A  két „lépcsőházas” kocsi megépítése mindössze másfél hónapot vett igénybe, s elkészültével hazánkban 1921 óta először helyeztek forgalomba emeletes autóbuszt. A jellegzetes MÁVAUT szürke – krémfehér alapfényezésű járművet az Autóközlekedési Tröszt 1968. december 21-én egy sajtótájékoztató keretében mutatta be. A hátsó ajtónál feljáróként egy oda elhelyezett lépcső szolgált. A tetőtérbe tartó utasok a lépcső aljánál ülő kalauz mellett haladtak el. A kalauznak jelzőlámpák mutatták, hogy az emeleten lévő ülések közül még hány szabad, ugyanis az emeleti részen csak ülő utasokat lehetett szállítani a belmagasság, de legfőképpen a busz magasan lévő súlypontja miatt – azt, hogy mennyi ülőhely volt foglalt a felső szinten, az üléseken elhelyezett elektromos kapcsolók működése jelezte a foglalásjelző berendezésnek.

Az alsó szinten 153 cm belmagasság maradt az ülőhelyek számára

A leszálláshoz az emeleti rész bal oldalán lévő, két egymással szemben elhelyezett lépcsőn lehetett közlekedni. A lépcsők alsó része a mellső kijárati ajtókkal szemben végződött, így a folyamatos utasáramlás biztosítva volt. A gépkocsivezető elé egy periszkópot szereltek, amelyen keresztül beláthatta a felső utasteret. Az autóbusz az alsó szinten 36 ülő-, és 30 álló utast szállíthatott, az emeleten pedig 28 fő foglalhatott helyet.

Az emeleten az utasüléseket fűrészfogas elrendezésben helyezték el

Hamar kiderült, hogy a villamos-, és egyéb felsővezetékek, valamint a felüljárók miatt a túlméretes kocsi Budapesten használhatatlan, ezért a fővárosi, közel 3000 kilométeres kísérleti üzem után a pécsi 12. számú Volán vállalathoz került. A tervek szerint a jármű már 1969 januárjában Pécsre érkezett volna, de az elhúzódó próbák miatt végül csak 1969 augusztusában állt ott munkába. Eredetileg volt szándék arra is, hogy a pécsi tesztüzem után több  vidéki városban is forgalomba állítják teszt jelleggel, illetve helyközi forgalomban is ki szerették volna próbálni. Az emeletes 556-os csupán szűk hét évig szállított utasokat pályája során a baranyai megyeszékhelyen, a további sorsa sok egyedi, illetve kísérleti autóbuszéhoz hasonlóan nem alakult túl fényesen.

Feljáró a felső szintre és a kalauzi ülés a busz hátsó felében

A pécsi tesztüzem alatt szerzett kedvezőtlen tapasztalatok hatására – lassú utascsere, gyenge és megbízhatatlan erőforrás, magas súlypont miatti imbolygó mozgás, mellső futómű problémák – három év eltelte után 1972-ben letettek a további kísérletezésekről és a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium törölte az emeletes programot. A jármű a döntéstől függetlenül 1976 nyaráig közlekedett a városban főként 20-as és a 28-as viszonylatokon, majd 1977 nyarán végleg kivonták a Pannon Volán jogelődjének állományából. Az 556-os szolgálati ideje vége felé közeledve egyre többször szorult javításra, s főleg motorikus és mellső futómű problémái miatt alacsony volt a rendelkezésre állása is. A baranyai megyeszékhelyen 1969 és 1976 között összesen 200 ezer kilométert tett meg.

A jármű egy ideig a Volánbusz fóti telephelyén is pihent (Fotó: Kereszturi László)

Aktív pályafutása után felújították, utasterében presszót, társalgót és olvasószobát alakítottak ki, majd ezt követően 1978-tól a balatonvilágosi Volán üdülő előtt büfékocsiként funkcionált. Ezután 1982-ben a 2019. szeptember 30-ig regionális közlekedési vállalatként működő Volánbusz Zrt. közvetlen jogelődjének, a 20. számú Volán Vállalat hírhedt ceglédi autóbuszbontó telephelyére szállították, mivel a 4 éves szabadtéri ácsorgás megtette a hatását. A társaság néhány évvel később lemondott az autóbuszról, egy monori vállalkozó mentette meg a feldarabolástól, aki egészen 2001-ig volt a gazdája. 2001-ben a kocsi tulajdonost váltott, ekkor került Antal Gáborhoz.  2009-ben a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt részére eladásra került, hogy restaurálása megtörténhessen és nosztalgia autóbuszként üzemelhessen. A projekt autóbuszra vonatkozó része meghiúsult, mivel felújításának költsége nem fért bele a büdzsébe. Ezután 2012-ben a jármű bizonytalan helyzetére tekintettel Antal Gábor visszavásárolta, s most, több évtized elteltével a sokat látott autóbusz visszatért az állami busztársaság kötelékébe. A Volánbusz munkatársai még idén hozzálátnak az autóbusz vázcserés felújításának, ami annyit jelent, hogy a fenékváz kivételével a teljes vázszerkezetet újjáépítik. A jármű új lemezelést kap és visszanyeri a MÁVAUT szürke – krémfehér, sávos fényezését, valamint a 60-as éveket megidéző, még ma is látható színes címfestett reklámokat is. Emellett belső tér kialakítását illetően is törekszik a társaság a gyártáskori, vagy legalábbis ahhoz közeli állapotokat visszaállítani.

Címlapkép: Antal Gábor / Regés Ikarus Autóbusz Szakgyűjtemény

Címkék