Magazin

Az ország legidősebb Ikarusa fogadja a Volánbusz utasait Budapesten

Már ünnepi díszbe öltözve várja a kicsiket és a nagyokat a budapesti Népliget autóbusz-állomás 1-es kocsiállásán az ország korelnök Ikarusa, a Volánbusz idén 70 esztendős Ikarus 30-asa, amely itthon az egyetlen üzemképes példánya az 1951 és 1957 között gyártott típusnak. A járműkülönlegesség egészen december 23-áig lesz megtekinthető a helyszínen, de emellett több alkalommal is budapesti városnézésre, valamint Aeropark-látogatásra indul majd az érdeklődőkkel.

Az 1953-as születésű „öreg hölgy” a társaság legidősebb autóbusza, amely alapos és aprólékos munkával járó felújítás után idén tavasszal gördült ki korhűen helyreállítva a Volánbusz zalaegerszegi garázsából. A jelentős ipartörténeti emléket képviselő autóbuszt még a Vértes Volán mentette meg az enyészettől az ezredforduló környékén, s állította helyre üzemképes állapotba több éves munkával 2003-ban. Az ezt követő két évtized során az autóbusz állapota jelentősen visszaromlott, így ismét szükségessé vált a felújítása. A gondos restaurálásnak köszönhetően végül minden autentikus elem visszakerült a buszra, még a hiányzó integető indexek és az eredeti, nagy fényszórók is.

A „Nejlon Piroska”-ként is ismert modell volt az Ikarus első tömegesen gyártott önhordó és az első gyár nevére is utaló típusa; a II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolta be a Volánbusz jogelődje, a MÁVAUT az ország vérkeringésébe. Az Ikarus 30-as számos nemzetközi vásáron is bemutatkozott, többek között az 1951-es Genfi Autószalonon és a Prágai Nemzetközi Vásáron us. A sorozatgyártás 6 éve alatt 3131 példány készült a 8,4 méteres, kiviteltől függően 30-40 fő befogadóképességű, ma már csak midi kategóriába sorolható típusból. Az elkészült járműveknek csupán egyharmada, szám szerint 1145 darab került itthon értékesítésre. A belföldi rendeltetésű 30-asokból a reorganizált MÁVAUT-ból kialakított AKÖV vállalatok 704 darabot vásároltak, városi és elővárosi kivitelben egyaránt. A modell viszonylag hamar kikopott a közforgalomból, az első példányokat 1960-ban, az utolsókat pedig 1970-ben selejtezték. A Volán elődvállalatok mellett a Fővárosi Autóbusz Üzem, a MALÉV és néhány kiemelt szervezet vásárolt még a típusból.

A legyártott 30-asok kétharmada az Ikarus exportpiacain lett értékesítve, 640 darab került Kínába, ahol még ma is van fellelhető működő példány, de jelentős darabszámban rendelt az NDK (662) és Csehszlovákia (500) is. Emellett Bulgária, Románia, Törökország, Libanon, valamint Finnország is szerzett be a típusból, s 1-1 példány került a Szovjetunióba, Lengyelországba, Szíriába és Egyiptomba is.

Az orrmotoros Ikarus 30-asok Csepel főegységre épültek, erőforrásként a 4 hengeres Steyr licenc alapján gyártott, 85 lóerős Csepel D-413 motor került a buszokba, amelyet egy kerettel együtt ki lehetet húzni a kocsitestből. A típus jellegzetessége volt emellett, hogy a tetőváz hajlatába műanyag ablakokat építettek, amelyeken keresztül az utastér pillanatok alatt felmelegedett, innen kapta a gúnynevet is: „nejlonbusz”.